Peter's Pasta Zugló - olasz tészták, magyar lélekkel Zugló szívében
Már régóta tervezgettük Hrubos Peti (a képen tőlem jobbra) Barátommal (nem tévedés, nagy betűs barátom), hogy ha olyan lesz a csillagok állása "együtt fogunk éttermet nyitni", egy olyat, amelyet mindketten Szeretünk! A lehetőség és az irány adott volt, hiszen ki ne hallott volna a szigetszentmiklósi Peter's Pastáról, aminek éppen Peti a tulajdonosa.
Szóval 2020-ban (a COVID járvány kellős közepén) eldöntöttük, nyitunk egy második, immár közös Peter's Pastát Zuglóban.
De bár csak ilyen könnyű lett volna....
Először egy helyet kellett keresnünk, ahol megvalósíthatjuk mindazt amit kitaláltunk. Nem volt könnyű, de megtaláltuk a helyünket itt Zuglóban, ahol szeretnek minket. Már a kezdetekkor jól esett beszélgetni a majdani vendégeinkkel, akik szinte naponta jöttek érdeklődni, hogy mikor nyitunk már, miközben mi (szó szerint) a falakat raktuk, csempéztünk, vagy éppen a konyhai eszközeinket telepítettük. Vártak már minket, mi pedig igyekeztünk valami nagyon jót csinálni.
Jő érzés nap mint nap, újra és újra átélni azt a sok kedvességet, amit a minket szerető vendégeinktől kapunk. Ahogy egyszer egy posztunkban már bevallottuk, "nem vagyunk tökéletesek", de sokat dolgozunk azért, hogy egyszer majd .....
Hiszünk benne, hogy ha becsületesek, megbízhatóak vagyunk, és mindenkor számíthatnak ránk vásárlóink, akkor az elkerülhetetlen kisebb hibáink könnyebben nyernek megbocsátást. Jó érzés, hogy az anyukák ránk gondolnak először és tőlünk vásárolnak. amikor egy nehéz nap után, vagy a családdal töltött hétvégén nem a konyhában akarják tölteni az idejüket, vagy ha éppen a gyorsan összedobható "mentőkaja" helyett a "kis vásárlóink" inkább bolognait szeretnének enni. Ugyanezt érezzük, amikor a környékbeli munkahelyeken a Peter's Pasta futárok "szolgálják fel" az ebédet, vagy ha szépségszalonok, butikok, kisboltok dolgozói és az Ő vendégeik együtt fogyasztják salátáinkat, desszertjeinket.
Még csak 2,5 éve nyitottuk meg éttermünket vendégeink számára, akik közül ma már nagyon sokan visszatérő, elégedett vásárlóink. Ismerjük és szeretjük őket, tudjuk, hogyan szeretik a bolognait vagy a carbonarat, vagy éppen fehérre vagy "nagyon megsütve" kérik pizzáinkat.
Úgy érezzük jól döntöttünk!
A zuglói Peter's Pasta Olasz Street food Tésztázóban változatos tésztaételeket, a magyaros igényekhez igazodó pizzákat, friss és laktató salátákat, finom desszerteket és leveseket kínálunk vendégeink számára street food fogyasztásra.
Tésztáink eredeti olasz beszállítótól származó hagyományos durum, teljes kiőrlésű vagy gluténmentes változatban rendelhetőek. A tésztaváltozatok mellett, a több mint 20 féle ragu, valamint a tésztaételekre kerülő sajt is választható. A tésztákon kívül két méretben készülnek - a nem "vékony tésztás" - pizzáink, melyek rövid idő alatt vásárlóink kedvenceivé váltak. A pizzák (saját receptúra szerinti) hagyományos és teljes kiőrlésű változatban rendelhetők, továbbá a hagyományos mozzarella sajtos változat mellett vegán sajtos változatban is rendelhetőek.
Az üzlethelyiségünkben 5 fő számára tudjuk biztosítani az ülve történő fogyasztást. Kedvező időjárás esetén a hangulatos, leanderekkel díszített kerthelyiségünkben környezetbarát papírdobozokban és fa evőeszközökkel fogyaszthatóak el kiszolgált ételeink.
A street food jellegű vendéglátás részeként a megrendelt ételek elvitelre is kérhetőek, melyeket a már említett praktikus papírdobozokban szolgálunk ki vendégeinknek. Kényelmes kiszolgálást biztosítunk továbbá a saját futárjaink által történő házhoz szállítással, mely során a legrugalmasabban igazodva a vásárlóink igényeihez, visszük házhoz a megrendelt ételeket. Házhoz szállítást az alábbi területekre biztosítunk:
X. kerület Gyakorló utca - Fehér út - Keresztúri út által határolt terület,, valamint Ő-hegy és Újhegy városrészek
XIII. kerület Váci út – Balzsam utca, Kámfor utca – Tatai út, Szegedi út, Dévényi út- Róbert Károly krt. által határolt terület, továbbá a Rákospatak - Váci út – Meder utca – Duna part által határolt terület,
XIV. kerület teljes terület
XV. kerület teljes terület,
XVI. kerület teljes terület